A barátaim körében nagy csajozónak ismernek engem. Nem az a baj, hogy nem szeretnék megállapodni, hanem, hogy nincs egyelőre olyan, akivel el tudnám képzelni hosszabb távon. Szerintem teljesen normális, hogy 24 évesen nincs még meg a potenciális feleségjelöltem, hiszen nagyon fiatal vagyok még. Ismerkedni pedig nagyon is szeretek, imádok új emberekkel találkozni, utazni és mindenek előtt randizni.
Pár napja találkoztam egy lánnyal, akit a neten ismertem meg. Csillának hívják, Ausztriában él, és ott is tanul, de hétvégenként haza szokott járni Magyarországra a családjához. Elmentünk sétálni a városban így első randi gyanánt, mégse akartam egyből rákölteni a gatyámat is. Fagyiztunk, kávéztunk és beszélgettünk. Randi közben megcsókoltam, de mégsem volt meg a szikra, így többet nem találkoztunk, amit ő nehezményezett is, de én nagyon emocionális vagyok és a döntéseimet is érzelmi alapon hozom meg.
Majd szintén a neten megismerkedtem egy dizájner lánnyal és meg is beszéltünk egy randit ma estére, de a múltkori randi után aftás lett a szám…
Teljesen kétségbe estem, hogy most mihez fogok kezdeni, így nem mehetek randira, mert ha megcsókolom és elkapja, akkor az a lehető legrosszabb benyomás, amit tehetek rá. Ezért 4 napja rendeltem a neten, Magyarország leggyorsabban szállító online patikájából, a Prevencio Patikából, Anaftint, az afta ellen. Egyetlen nap alatt meg is hozták az Anaftint és pont ma estére el is múlt az aftám hála az égnek!
Nagyon tetszett, hogy ennyire könnyen ment a dolog. Azért bevallom, tudtam, hogy vannak online webáruházak, de online gyógyszertárról ez idáig még nem hallottam soha, és nagyon tetszett!
A randin lehet, hogy elmesélem majd érdekességképp ezt az online patika dolgot, persze nem azzal a körítéssel, hogy nekik köszönhetően éppen most mulasztottam el az aftámat az Anaftin segítségével.
Ez a lány, ahogy írtam már, dizájnernek készül és igazából azért találkozok vele, mert tetszik, hogy kicsit különc a stílusa. Nem szeretem a hétköznapi dolgokat és embereket, mert nekem arra van igényem, hogy mindig színesebb és színesebb egyéniségekkel találkozhassak, olyanokkal, akik tényleg különböznek egymástól, nem pedig tucatok. Randiztam már például raszta hajú lánnyal, rockerrel, igazi nőies és igazi sportos lányok is voltak. Voltak idősebbek és fiatalabbak is. A sok randi alatt szerencsére most először lett aftám és habár gyorsan elmulasztotta, nem szeretnék máskor Anaftint rendelni, de bármi más gyógyszerért (ha van náluk) biztos a Prevencio Patikához fogok fordulni a jövőben.
Próbálok majd ennek a lánynak a kedvére tenni, de nekem sok közöm nincs a dizájnhoz. Maximum annyi, hogy a konyhabútoromat egy dizájner tervezte. Egyébként ez a lány félig jordán és nagyon jól beszél angolul. Én inkább németes vagyok, mivel már 4. osztályban azt tanultam és azóta is. Sikerült már egy felsőfokú állami és egy nemzetközi C1-es nyelvvizsgát letennem, amire nagyon büszke is vagyok. Ezzel a főiskolás éveimet is megkönnyítettem, hiszen az én diplomámhoz kettő nyelvvizsga szükséges. Vagy kettő középszintű szakmai, vagy egy középszintű szakmai és a másik kiváltható egy felsőfokú állami nyelvvizsgával, mint az én esetemben is, ahogy ez történt.
Visszatérve az aftához…
Nem is tudom milyen, ennél nagyobb szerencsétlenség jöhet egy randi előtt, de hála a Prevencio Patikának és az Anaftinnak, aftának nyoma se maradt és nyugodt szívvel csókolhattam meg a kis dizájner lányt. A cikk végét randi után befejeztem be, így le tudtam írni nektek, hogy igen, megcsókoltam! Amúgy nagyon jól éreztem magam vele, beültünk egy pubba beszélgetni és iszogatni. Kiderült, hogy teljesen hasonló az eddigi életutunk és ez picit furcsa is volt, de nekem mindenképpen tetszett ez a nagy hasonlóság.
Ami viszont a legjobban tetszett, hogy annyira feloldódtunk, hogy az este végén elmesélte, miközben hozzám bújt, hogy rendelni kellett egy online gyógyszertárból Anaftint, mert aftás lett az előző randija után, de félt az elején sokkolni ezzel. Sokkolni sikerült engem és eléggé zavarba is jött ettől, de utána, amikor elmeséltem, hogy én pontosan ugyanígy jártam, akkor viszont jót nevettünk ezen az egészen, mert azért szerintem csak jó sztori ez.