A neten böngésztem mindenféle érdekességekre vadászva, már ami épp az életem aktuális folyását illeti. A munkában több dologra is szükségem lett egyszerre. Egyrészről grafikai designnal foglalkozok, tehát a munkám szerves részét adja az eszköz, amin dolgozok. Sőt, lényegében meg is határozza a minőségét bizonyos szintig, amit el tudok érni. Minél profibb az eszköz, amin dolgozok, annál profibb lesz az én munkám is, hiszen annál részletgazdagabb munkákat fogok tudni kiadni a kezemből. A precizitáson is rengeteg múlik, mármint az eszköz precizitásán, hogy az milyen mértékben tudja támogatni az én elképzeléseimet. Szóval higgyétek el, ezen a területen határ a csillagos ég, bármeddig el lehet menni, csak most épp azt tapogatózom, hogy valójában meddig érdemes.
Másrészről pedig oda jutottam, hogy elindíthatom végre a saját vállalkozásomat, ami óriási előrelépés az életemben. Gimis korom óta tudtam, hogy így szeretnék majd egyszer élni, de most végre tényleg itt tartok. A böngészés közben találtam online székhelyszolgáltatás lehetőséget is, ami nagyjából annyit tesz, hogy nem kell a saját címemre bejelentkeznem a vállalkozással. Ez elég nagy előny, hiszen nincs még saját ingatlanom Budapesten és nem szívesen választanám székhelyemnek az albérletet. Ebben a grossoffice.hu is megerősít, ahol magát az online székhelyszolgáltatás lehetőségét találtam. Ennek az egésznek pont az a lényege, hogy ők stabil, állandó lehetőséget biztosítanak, amire nem fogják azt mondani egyszer csak, hogy bocsi, most felmondjuk a helyet, keress másikat.
A grossoffice.hu-n keresztül igényelhető székhelyszolgáltatások emellett rendkívül olcsók. A fővárosi lehetőségek között már négyféle kerület megtalálható, hiszen a II., az V., a VI. és a XII. kerületben is lehet székhelyszolgáltatást igénybe venni – és ezalatt a címet értem, ami az adott kerületi ingatlanra vonatkozik. Az ár pedig ott kezdődik, hogy havonta pár ezer forint + áfa, attól függően, hogy 6, 12, vagy 24 hónapos csomagot veszünk igénybe. Ez számomra olyan összeg, ami már-már kicsit hihetetlen is, de tényleg ennyiért lehet megkapni a legkedvezőbb csomagot – és a drágábbak sem kerülnek lényegesen többe. Ami pedig ebben online tud működni, az a befogadó nyilatkozat, amit gyorsítva el tudnak küldeni szinte azonnal.
Nem csoda, hogy annyian a grossoffice.hu mellett tették le a voksukat, hiszen itt tényleg profi a székhelyszolgáltatás. Nem csak a fővárosban, de Újlengyelben is bele lehet ugrani náluk a székhelyszolgáltatás világába, ami attól különleges település, hogy nem kell benne iparűzési adót fizetni.
Az online székhelyszolgáltatás lehetőségében a legjobb talán az, hogy megtaláltam ezt a grossoffice.hu-t, mert még a cégalapítás előtt is állok és úgy látom, hogy ők ebben is jócskán képben vannak és a segítségemre lehetnek majd. Aki hasonló cipőben jár épp, annak mindenképpen ajánlom, hogy keresse fel a grossoffice.hu-t, mert a sok hasznos információs mellett valódi szakmai segítséget is kaphat tőlük. Én már biztos, hogy őket fogom választani, amikor elindítom a vállalkozást és még a székhely dolgán is erősen gondolkodok, hogy melyik kerület legyen a nyerő.