A különleges ruhaboltjaimnak most már új székhelye van

Sokáig nem érdekelt az, hogy milyen ruhákat hordok. Úgy voltam vele, hogy aki igazán számít, az úgyis látni fogja a belsőmet és az alapján fog megítélni. Ezzel a hozzáállással nincsen semmi gond, én azonban szélsőségesen voltam ezen a véleményen. Hosszú évek kellettek ahhoz, mire rájöttem, hogy semmi baj nincsen azzal, ha az ember ad magára. Nem kell ehhez csicsásan, vagy túlzóan öltözködni, esetleg több százezer forintot ruhára költeni. Az a fontos, hogy a ruházatunk kifejezze azt, hogy kik vagyunk. Ehhez pedig sokszor nem kell rengeteg pénz, csak egy kis igényesség.

Most is csak olyan ruhákat hordok, amiket szeretek. Ettől függetlenül örülök, hogy körülbelül rájöttem már, hogy mi számomra a megfelelő stílus. Rájöttem azonban, hogy sokan lehetnek úgy a ruházkodással, mint, ahogy én voltam vele a múltban. Segíteni akartam nekik, hogy rájöjjenek, mennyit hozzátehet az életükhöz az, ha megtalálják a saját kinézetüket.

Ezért alapítottam pár ruhaboltot, ahol különös, furcsa ruhákat lehetett beszerezni, kedvező áron. A cégem pedig egyre jobban nőtt és nőtt. Itt volt az ideje annak, hogy egy másik székhelyet keressek hozzá. Körbekérdeztem ruhás körökben, hogy milyen céget ajánlanak erre. Több helyről is a szekhelyszolgaltatas24.hu nevű oldalt mondták.

Nekem már az is meglepő volt, hogy egy internetes helyet említettek. Korábban nem is gondolta bele, hogy itt is el tudnám intézni ezeket az ügyeimet. Nemsokára azonban rá kellett jönnöm, hogy mennyi mindent hagytam ki korábban emiatt. Az interneten, különösen a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalán, sokkal gyorsabban el lehet végezni minden ügyintézést, mintha irodákba kéne járnunk, különböző időpontokban. Ez tehát az első érvem, ami a szekhelyszolgaltatas24.hu mellett szól. Nagyon rugalmasak tudunk lenni abban, hogy mikor akarjuk átbeszélni a székhelyalapítással kapcsolatos ügyeket. Az otthonunkból, vagy a munkahelyünkről is be tudunk telefonálni hozzájuk és szinte mindig elérhetők.

A másik komoly érvem mellettük az volt, hogy mindent érthetően magyaráztak el. Tehát, egy pillanatig sem élt bennem az a gyanú, hogy át akarnának verni. Tisztában voltam a lehetőségeimmel, mivel mindegyikről tájékoztattak. A költségekről is őszintén beszéltek, sosem értek emiatt váratlan meglepetések. Mikor fellépünk a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalára, már rögtön elolvashatjuk azt, hogy miket tartalmaz az alap szolgáltatás és milyen feltételek mellett biztosítják ezt. Külön tetszett, hogy egy hónapot ajándékba adnak, tehát a kezdő vállalkozóknak is adnak egy kis lendületet arra, hogy beindítsák az üzletüket.

Az is fontos volt számomra, hogy tapasztaltak legyenek a székhelyszolgáltatás ügyeiben. Elvégre ez egy olyan dolog, ahol minden ügyfélnek kicsit más igényei lesznek. Meg persze rengeteg komplikáció is felléphet a székhelyalapítás procedúrája alatt, úgyhogy nem rossz, ha egy megedzett csapat áll mögöttünk. A szekhelyszolgaltatas24.hu mögött szerencsére azonban már 10 év tapasztalata áll. Ez nekem nagyon meggyőző volt. Nem is kételkedtem már abban, hogy a jó helyre jöttem-e.

A telefonszámukat és más elérhetőségeiket az oldal több részén is megtalálhatjuk. Szinte nehéz eltéveszteni a kiírásokat. Ez is nagyon tetszett nekem, hiszen az internetes ügyintézésnél az elsődleges szempont az, hogy gyorsan készen legyünk a dolgokkal. Rossz tud lenni ilyenkor, ha perceket vesztegetünk el arra, hogy a telefonszámokat keressük. A telefonhívást követően pedig nem is kell mondanom, hogy mennyire meg voltam elégedve a szolgáltatásukkal. Azóta is ajánlom minden kezdő és már tapasztalt vállalkozónak, ha székhelyet akarnak alapítani.