Szerda

Nagyon érdekes felfedezést tettem a minap. A kutyát sétáltatva, és nagyon a gondolatimba mélyedve vettem észre hogy nyílt egy design bolt a sarkon. Érdekes, hogy egy ilyen helyen mi mindent lehet találni, az esetek többségében már-már a furcsáig terjed a szépség rengeteg megjelenő formája egy ilyen boltban. El is határoztam, hogy felviszem a kutyát, és utána visszajövök, és be fogok menni, szétnézni. Kapkodósra is fogtam a lépteimet, amennyire csak tudtam, mert nem szeretem a kutyát sok időre magára hagyni, nekem ő olyan, mint valamiféle gyerek, akire mindig vigyázni kell.

 

Gyorsan bementem a boltba, és mint aki vadul keres valamit körülnéztem. Nem is csodálom, hogy megszólított az eladó lány, hogy miben segíthet. Természetesen a szokásos mondatot válaszoltam a kérdésére: „Nem, köszönöm, csak nézelődöm.”

 

Éreztem a szemében a megvetést és azt, hogy nem tetszik neki az ilyesfajta látogató az üzletben. Pedig a nézelődőből lesz a vevő, ezt mindenki tudja a kereskedelemben. Két dolgot nem értettem csak ebben a helyzetben: aki nem szereti az embereket, miért megy kereskedőnek, és aki a kereskedelemben nem akar eladni, az akkor valójában kereskedő-e?

 

Tudom, nagyon elméleti és filozofikus a kérdés, de én már csak ilyen vagyok, nem tudok ellene mit tenni. Dacból még vagy 10 percig nézelődtem, mindent megfogdostam, ami érdekelt, ő pedig jött utánam, és rendezgette a polcokat, amiket és módosítottam nézelődés közben. Más esetben nagyon idegesített volna a dolog, de most kifejezetten szórakoztatott, így tovább csináltam, egészen addig, míg meguntam, és inkább egy nagy „Viszontlátásra” keretében távoztam a helységből.

 

Vajon mi járhatott ennek a lánynak a fejében, mikor ott jártam? Azt hihette, hogy lopni fogok? Vagy arra gondolt, hogy csak egy unatkozó fruska vagyok, akinek nincsen jobb dolga, mint az ő boltjában rendetlenséget csinálni?

 

Megmosolyogtatott a dolog, de nem ment tovább a gondolatmenet, annyira azért nem kötött le. Szaporáztam a lépteimet, siettem haza Picúrhoz. Elképzeltem, ahogy a kanapén ülve nézzük a takaró alól a kedvenc sorozatunkat6, és közben kakaóba mártogatott kiflit eszegetünk. Nagyon szereti a kiflit. El is határoztam, hogy beugrom a pékségbe, és veszek frisset, mert ami otthon van, már kissé szikkadt, ha jól emlékszem.

 

A pék kedves volt velem, bár törzsvásárló vagyok nála, minden nap veszek szinte valamit, még jó, hogy kedves. Nagy mosollyal „viszontlátásra”, és szaladok Picúrhoz. Már szinte ott is érzem magam. 5 perc, és otthon vagyok.

 

Az ajtón belépve fogad a szokásos örömtánc. Ugrál és forog, senki nem tud úgy szeretni, mint egy kutya. Bekapcsolom a laptopot, és elindítom a letöltést. Közben felmegyek az onlinenyerogepesjatek.hu weboldalra és ellenőrzöm a pontjaimat. A filmek lejöttek. Már csak a kakaó hiányzik. Jó lesz ma mikróban.

 

Végre, eljött a mi pillanatunk. Ketten ülünk ott, nyugodtan és békésen, ahogyan mi a legjobban szeretjük és majszoljuk a kakaóba mártott kifliket. Talán ez a legszebb nap életemben.